Biztos mindenki bosszankodna, ha egy szép nyári reggelen, állásinterjú vagy fontos tárgyalás előtt, csöpögni kezd a csap, rosszabb esetben egyáltalán nem folyik a víz, esetleg nem is lehetne elzárni a csapot.
A víz akármennyire szép a természetben, rakoncátlankodva a lakásban nagy pusztítást tud végezni. Ez ugyanis a padlónak egyáltalán nem tesz jót, sőt később a pénztárcánknak sem.
Ha bármi problémája adódnak a vízzel, csak profi szakemberre bízza!
Nagy a baj ha víz vagy annak hiánya a baj?
Ha a közművekre, pontosabban vízre, villanyra és gázra gondolunk, elsősorban nem egy pozitív jelentéstartalmú dolog jut eszünkbe. Főleg akkor van ez így amikor megkapjuk a postaládánkba a sárga csekkeket, és akkor rögtön szívinfarktus kerülgeti az embert. Ellenben akkor, ha a számlán olyan összeg lapul, melyet minden nehézség nélkül ki tudunk egyenlíteni.
A nagy fejtörés csak akkor jön el, amikor a fent említettekkel valami nem kívánatos meghibásodás következik be.
Villanygondok
Ahogyan az élet számos területén, hogy a közművek esetében is beszélhetünk közepes, nagyobb és kisebb gondokról. A legkönnyebb dolgunk tán akkor van, ha a villannyal történik valami nem kívánatos dolog. Gondolunk itt arra, hogy nem szokott nagy fejtörést okozni sem egy nő sem egy férfi számára az, ha egy villanykörtét kell kicserélni.
Ezek azért nevezhetjük nagyon pitiáner dolgoknak, mert a meghibásodástól számítva pár perc alatt helyrehozható. Persze ehhez nem árt az a szerencse, hogy a közelünkben van egy villamossági szaküzlet, ahol hamar tudunk izzót cserélni. Közbe jöhetnek olyan meghibásodások, melyek professzionális szakértelmet igényelnek, viszont az esetek többségében nem olyan nagy feladat a villany gondokat megoldani.
Ha gázról van szó, akkor ott már nem olyan fényes és egyszerű a dolog.
A gázgondok
A gázzal az a nagy szerencsénk, hogy elég ritkán felmerülő problémáról van szó, ugyanis ha gázzal történik valami kellemetlenség, akkor nagy általánosságban szezon beköszöntével jön elő a hibajelenség. Egyik téli hónapban sem kellemes dolog az, ha kazánunk csütörtököt mond. Ha mégis meghibásodik, több dologra készüljünk fel, ezek viszont nem fognak örömet okozni.
Vacogás, fogcsikorgás, mind csupa rossz dolog, ám ezek sajnos a hideg téli napokon, egy elromlott kazán vele járói. Akkor járunk legrosszabbul ha hétvégén vagy az esti órákban romlik el kazánunk, ilyenkor ugyanis kevés eséllyel találunk szerelőt, és egy egész estét végig fagyoskodni, nem az egyik legkellemesebb dolog. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe fog ez nekünk kerülni. Gázszivárgás esetében van a legnagyobb gond, hisz ez nem szezonális probléma, bármikor előforduló hiba jelenségről van szó.
Mindezek megoldására Péter kitalált egy kiváló megoldást!
Azt is választhatjuk, hogy nem veszünk tudomást róla, viszont tudnunk kell, hogy ez elég sok veszélyt rejt magában, ugyanis a szivárgó gáz sunyin támad.
A jelenséget alig lehet észrevenni, a szervezetünkre, és egészségünkre viszont nincs túl jó hatással. A legrosszabb az, hogy először fel sem tűnik.
Ha a szimatunk csal és nem tudjuk kiszagolni a problémát, akkor ajánlatos szivárgásjelzőt beiktatni, mely amellett, hogy hangjelzést ad, biztonságérzetet is növeli, mivel azonnal jelez, ha bármi rendellenesség van.
Vízügy? Nem ügy!
Szerintem mindenki egyetért azzal, hogy nincs annál kiábrándítóbb, amikor állásinterjú előtt, vagy egy fontos üzleti tárgyalásra sietvén, azzal kell szembesüljünk, hogy csöpög a csap, vagy szivárog a víz, ne adj Isten a csapot egyáltalán nem tudjuk elzárni.
A víz mindig utat tör magának, és ez egy lakásban rendkívüli pusztítást tud végezni, ugyanis a hirtelen kiömlő víz tönkreteheti a padlózatot, és ennek a javítási költségeire rá mehet még a gagyánk is.
Bízzuk profikra ha bármilyen probléma merülne fel vízzel kapcsolatban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése